Megéri ezt választani

Néha az ember jobban teszi, hogy ha hallgat a férjére. Én is sokszor ellenkezek vele, hiszen iszonyatosan makacs és még mindamellett öntelt is, de van azért egy-két olyan eset, amikor valamilyen kis hátsó sugallat vagy megérzés arra ösztönöz engem is, hogy engedjek neki és hallgassak rá. Mondjuk amikor porszívó választás előtt álltunk és azt a javaslatot tette, hogy ne egy sima porszívó legyen a választásunk eredménye, hanem egy műhely porszívó, hiszen azt rengeteg dologra tudnánk használni akár még a ház körüli feladatok során is, kezdetben egészen egyszerűen őrültnek tekintettem. Hiszen egy műhely porszívó nevében is benne van, hogy nem egy átlag háztartásnál szokás használni, hanem bizony egy műhely esetében, ami nálunk nincsen, és ahogyan én az életünket és a férjemet ismerem, még egy jó darabig bizony nem is lesz.

Mégis csak engedtem a kérésének, és azt mondtam, hogy rendben van, akkor a porszívó tekintetében szabad kezet kap, és szabadon ki tudja választani, hogy melyik az a fajta és típus amelyik a legjobb szolgálatot tenné az életünkben. Persze aztán láttam rajta egy kicsit a bizonytalanságot, de mint utólag kiderült ez leginkább annak szólt, hogy bizony fogalma sem volt, hogy a piacon kapható műhely porszívók közül melyik lenne számunkra a leg ideálisabb. Hála a jó égnek én így utólag már azt mondhatom, hogy tökéletes döntést hozott, hiszen felkereste a fabrikshop.hu csapatát és az ő javaslatukra döntött egy azóta is szuper szolgálatot teljesítő porszívó mellett.

Nekem iszonyatosan nagy tanulságként szolgálnak mindig ezek a szituációk, hiszen attól hogy valamit kifejlesztettek egy dologra még nem feltétlen csak arra lehet őket használni, egyszóval hogy ha a férje bárkinek elvetemültnek tűnő ötlettel lépne elő bármilyen szerszám vagy gép esetében, mielőtt azonnali nemet mondana neki, gondolja végig, hátha igaza van abban az esetben az erősebb nem képviselőjének. Nekem néha megéri, és biztos vagyok benne, hogy más is kerül ilyen helyzetekbe.